Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1961-1962, Szeged

1962. február 23., VI. rendes ülés

Kőszegi professzor: A szervezeti szabályzatot előkészítő Bi­zottságot .az vezette javaslatának megtétele alkalmával, bogy tapasztalatuk szerint, ha nincs lerögzítve? hogy mely időpont­ban mely intézet, vagy klinika igényeit elegiti ki a műhely, úgy az eddigi gyakorlatnak megfelelően esetleg megint hónapo­kat kell egy-egy javításra, vagy eszköz elkészítésére várni, tízért minden intézetet biztosítani akartak, hogy minden héten bizonyos óraszám álljon rendelkezésére, a törött üvegeszközei­­.nek megjavítására. Hasonló módon osztották be a Tudományegye- . temen az intézeteket is a hét egy-egy napjára, amikor az álta­luk hozott munkákat az üveglechnikai műhelyük elkészíti. > Szilárd elvtárs: Ha a szabályzat értelmében létrehozunk egy felügyelő Bizottságot, amelynek feladata, hogy rangsorolja és elbírálja az összes befutó igényeket és azokat vissza is igazoltatja, akkor nem látja értelmét egy ilyen merev beosz­tásnak, amely csak néhány intézetet és klinikát sorol fel, de a többi, fel nem sorolt klinika és intézet igényéről nem tör­ténik gondoskodás. Amennyiben egy-egy intézet számára sürgős munka elvégzése válik szükségessé, azt -a rangsor közé lehet iktatni és. iljmiódon az emlitett probléma megoldódik. földes dékánhelyettes javasolja a működési szabályzat jelen formájában való elfogadását. Le kell azonban szögezni, hogy a felügyelő. Bizottság hatásköre terjedjen ki az igénylések időbeosztására is. Az igénylések közül elsősorban a javításo­kat részesítsék előnyben az uj eszközök gyártásával szemben. A folyamatos munka biztosítása a javítások gyors elvégzése alapján lehetséges. Ha ezt figyelembe vesszük,. akkor Kőszegi professzor aggályai is megoldódnak, mert a felügyelő Bizott­ság munkája alapján a soronkivüli sürgős munkák elvégzése is biztosítva fesz. A felügyelő Bizottság működése az igénylések gyorsabb teljesítését is elő fogja segiteni. - A szabályzat a külső munkák végzését is keretek közé kell-szoritsa. felvető­dik á kérdés, hogy a külső munkákban ki biztosítja az anya­got, a megrendelő, vagy pedig az Egyetem? Azért tartja ezt a kérdést szükségesnek felvetni, mert vannak nehezen beszerez­hető üvegany. gok és npm kívánatos, hogy ezeket külső intézmény részére használják fel. Deák főigazgató: A külső munkákra felhasznált külföldi üveg­anyag jelentéktelen mennyiségű, azok beszerzése pedig eddig még nem okozott nehézséget. A külső munkák elvállalásával kapcsolatban az eddigi gyakorlat minden esetben az volt, hogy a rektor előzetes engedélye alapján végezhetett csak a műhely külső megbízást. Totka élvtárs: Á munkaidő meghosszabbításával kapcsolatban a * szakszervezet álláspontja, hogy a túlmunka nem engedélyezhető. A munkaidő csökkentését 7 órára mindenesetre az tette szüksé­gessé, mert az üvegtechnikai műhelyben az egészségre ártalmat hatású.munkát végeznek. A munkaidő felemeléséhez ilyen körül­mények között a Munkaügyi-, Egészségügyi Minisztérium, vala­mint az Eü.Szakszervezet hozzájárulása szükséges. / földes dékánhelyettes: Amilyen mértékben végzi az üvegtechni­kai műhely az Egyetem igényeinek kielégítését, olyan mértékben kell számára engedélyezni a külső munka elvégzését, amivel ösz­tönzést kapnak az egyetemi igények mielőbbi kielégítésére.

Next

/
Thumbnails
Contents