Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1957-1961, Szeged
1959. június 27., V. rendes ülés
- 5 -✓ Deák gazdasági igazgató kijelenti, hogy a javaslatot az Eli.Minisztériumba kell jóváhagyás céljából felterjeszteni. Véleménye szerint a vándordij alapítására van lehetőség, mégpedig az anyagi vonatkozású rész megoldható oly módon, hogy a szükséges összeget kigazdálkodná az egyetem az ösztöndíjak keretén belül a kultuíális- és sport célokra adott összegből. Tanácsülés a vándordij alapításával elvileg egyetért, egyúttal megbizza Deák gazdasági igazgatót, hogy az anyagi vonatkozású- reszre tegyen előterjesztést az Eü.Minisztérium felé jóváhagyás oéljából. Dirner dékán kéri a Tanács állásfoglalását abban a kérdésben, hogy a jövő tanévtől kezdődően a Gyógyszerészkar részére is biztosítson a Minisztérium egy dékánhelyettesi állást. Szükséges volna ez annál is inkább, miután a dékán tovolléte, vagy egyéb akadályoztatása esetén nincs aki a Gyógyszerészkar ügyeit intézze, ill, a Kar érdekeit képviselje. Dpák igazgató bejelenti, hogy az Eü.Minisztériummal folytatott szóbeli megbeszélés alkalmával azt a felvilágosítást kapta, hogy miután csak négy főből álló karról van szó, azonkívül a Pénzügyminisztérium a Karok szétválásához azzal a feltétellel járult hozzá, hogy az nem jelentkezik újabb állásigénnyel. Tanácsülés megállapítja, hogy a Gyógyszerészkar kívánsága elvileg jogos, ezért az Eü,Minisztérium felé a gyógyszerészkar kérését a dékánhelyettesi állás iránt előterjeszti. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. /Fábián N0émi/ j e gy z őkönywe zető