Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1957-1961, Szeged

1958. május 15., I. rendes ülés

- 3 -Rávna.y rektor a maga részéről helyesli a Gyógyszerészi Karnak önellátói törekvéseit, azonban addig, amig a gyógyszerészképzés más tárgyak előadásában /növénytan, általános?-, szervetlen- és fizikai ké­miai, fizika/ igénybe kell vegye a Természettudományi Kar segitségét, úgy véli, helyesebb lenne, ha ebben a kérdésben is a Természettudományi Kar álláspontjának ismerete után hozna a Tanács döntést. Deák gazdasági igazgató helyesnek tartaná, ha ebben a kérdésben előzetesen a Minisztériumban, Nógrádinéval is tárgyalna Dimer dékán. Dirner dékán előadna, hogy a Gyógyszerész Karnak a szerves kémia oktatásával kapcsolatos tényleges sérelmét nem tartalmazza a beadvány. A tény a következő: a gyógyszerészhallgatók úgy érzik, hogy a Természet­­tudományi Kar másodrendűként kezeli őket. Professzor egyetlen előadást nem tart számukra és az asszisztencia tagjai közül is a gyengébb kvali­tásunk tartják az előadásokat, nem beszélve arról, hogy a vegyészek és tanárok részére máskénen adják az anyagot, mint ahogyan azt gyógyszerészi szemlélet alapján.kivanatos lenne. Szilárd dr. véleménye szerint, ha a javaslat úgy merült volna fel, hogy az személyi és dologi igényekkel is járna, valószinüleg mind­annyian elleneznék* Itt nem erról van szó. Nyomatékos érv az, hogy plusz igények kielégítése nélkül el tud^a látni a tanszék ezt a feladatot. Az tz elv, hogy másképen kell a kémiát o]ftatni a vegyészeknek, tanároknak, int a gyógyszerészeknek, ilyen vonatkozásban támogatást igényel. A maga részéről egyetért azzal, hogy a Tudományegyetemmel előzetesen meg kell beszólni ezt a kérdést, sőt a Minisztériummal való előzetes tárgyalást is helyesnek látja* Az elhangzott eszmecsere alapján a Tanács úgy határoz, hogy az • ügyben megkeresi a Tudományegyetem Rek­torát és a vélemény beérkezése után fog­lal véglegesen állást az ügyben. 3*/ Bejelentések, indítványok. a. / Blnök ismerteti dr.Dávid Lajos egyetemi tanár, a Gyógyszerészeti Intézet igazgatójának a Miniszter Úrhoz intézett kérését, amelyben folyó évi augusztus hó ^L-vel nyugdíjaztatását kéri. Azzal a megjegyzéssel terjeszti elő az ügyet, hogy pótlólag kérjük még a dolo^ természetes rendjéből kifolyólag a Gyógyszerésztudományi Kar ilyen ertelmü előter- ' jesztését is s ezt előlegezve, a Tanács már most fogadja el a beadványt* Továbbá kéri a Tanács hozzájárulását ahhoz, hogy egyidejűleg engjedélyt^ kérhessen a Minisztertől a szeptember hó 1-vel megüresedő tanszékvezetői állásra pályázat meghirdetésére. A Tanács Dávid tanár beadványát és Elnök javaslatait elfogadja. b. / Dirner dékán bejelenti, hogy felterjesztésben kérte az Eü.Minisz­térium’ Gyógyszerész- és Műszerügyi Főigazgatóságától, hasson oda, hogy az államvizsga előtti gyógyszertári szolgálatra beosztott gyógyszerészek közül azok részére is fizesse ki a két hétre járó illetményt az illetékes Gyógyszertár Vállalat, akik diákcsere keretében két hetet külföldön töl­tenek. Tudomásul szolgál*

Next

/
Thumbnails
Contents