Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Rektori tanács ülései, 1943-1944, Kolozsvár
1943. október 27. II. rendes ülés
-13 -V 64. 342/1943-44.etsz. Az elnöklő Hector Magnificus jelenti, Hogy az 1943/44.tanévi I.félévre szóló beiratkozások befejeződtek, egyetemünkre a folyó félévre 2735 Hallgató iratkozott be. Egyetemünknek fennállása óta ilyen magas létszámú Hallgatósága még nem volt. O A mellékdijakból a bruttó bevétel 201.876 P és javasolja, hogy egyes függő kérdések miatt az egyetemi tanács a mellékdijak felosztása tárgyában jelen ülésén ne hozzon érdemi határozatot,hanem a felosztást bizza a rektori tanácsra. Rövid eszmecsere után az egyetemi tanács az elnöklő Rector Magnificus javaslata értelmében határoz. 65. Az elnöklő Rpctor Magnificus bemutatja a közgazdaságtudományi karnak az egyetemi tanácshoz intézett előterjesztését»amelyben a kar azt javasolja, hogy az egyetemi tanács tegyen előterjesztést a vallásás közoktatásügyi miniszter úrhoz aziránt, hogy a meghívott előadók tiszteletdija a kormány által is elismert árszinvonal emelkedésnek megfelelően emeltessék fel s félévenként és heti óránként legalább 200 P-ben állapíttassák meg. Rövid eszmecsere után az- egyetemi tanács a közgazdaságtudományi kar felterjesztését egyhangúlag magáévá teszi és kéri a vallás -és közoktatásügyi Miniszter Urat, hogy a tiszteletdijakra szükséges költségvetési hitelnek olyan emelését eszközölje ki,hogy a tiszteletdijak heti óránként legalább 200 P-ben legyenek megá lapíthatok.