Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Rektori tanács ülései, 1943-1944, Kolozsvár
1943. szeptember 29. I. rendes ülés
és egy fecskendőt pedig át is adjon Kazinczy Zoltán dr.-nak. Igen gyakori, hogy narkomániában szenvedő betegek maguk vonják meg maguktól a további adagolást és ezzel maguk idézik fel az abstinentiális tüneteket, amelyekről egész jó leirást szolgáltat maga az orvosférj is, aki anélkül, hogy a klinikáról bármilyen értesítést kapott volna, tehát a felesége állapotáról még julius 7-én tájékozódva nem lehetett, vigasztalja feleségét, hogy nincs még olyan előrehaladott morphinismusban. Tehát Várady dr. nagyon jól tudta, hogy felesége milyen mértékben morphinista. A kortörténet tanúsága szerint Váradyné maga is bevallotta, hogy több éven át kapott morphium injektiokat. Hasonló megállapítást tett a belklinika is, ahol a beteg közölte dr.Láng adjunktussal,hogy hosszabb idő óta domatrin injektiokat adott magának. Mindezek alapján egyetlen egy tanú vallomása alapján sem kétséges az,hogy Váradyné súlyosabb természetű morphinismusban szenvedett* Az iratok alapján nem állapítható meg,hogy a belgyógyászati klinikán nem adhatott, vagy nem adott magának befecskendezéseket, minden esetre ott tört ki rajta nagyfokú nyugtalansága,amely miatt erélyes nyugi-tatokat kényszerültek számára adni. Az elvonásos nyugtalanság egyik percről a másikra törhet ki úgy, hogy hogy egyáltalában nem szól ellene az, hogy a belgyógyászati klinikán előzőleg nyugodtan viselkedett. Vagy megadta magának a szükséges adagot, vagy pedig a szervezete még nem volt morphin-éhség állapotában.