Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Rektori tanács ülései, 1943-1944, Kolozsvár
1943. szeptember 29. I. rendes ülés
- 24 -lekötöttséget jelentsen és nevelő eljárásuk a különböző alkalmak között arányosan megoszoljék. Kolozsvár, 1943.szeptember 29. Dr.Kovrig Béla s.k. e.i.prorektor.” Az előterjesztett határozati javaslatot az egyetemi tanács pontonként veszi tárgyalás alá és többek hozzászólása után az a/ alatti javaslatot a következőképpen egésziti ki: Az egyetemi polgárság nevelésével kapcsolatos kérdések tanulmányozására és megfelelő tanácsi határozatok előkészítésére, továbbá az egyetemen folyc nevelőmunka tüzetes figyelemmel kisérése céljából a Sector Magnificus elnöklete alatt a karok kiküldött professzo iáiból, a Diákjóléti Bizottság elnöke - a Testnevelési Bizottság elnöke- valamint az egyetemi Diákvédő Hivatal elnökéből álló Állandó Bizottságot léte sit, melynek kültagjai a diákotthonok igazgatói és az egyetemi polgárság lelki gondozását ellátó lelkészek. A Bizottság előadója a Diákvédő Hivatal elnöke. Az elnök állapítja meg, hogy az Állandó Bizottság mely ülésében és melyik tárgysorozati pontok tárgyalásáhos hivassanak meg a kültagok, vagy ezek közül csak azok, akiket bizonyos kérdések megvitatásához az elnök a tárgyalásba bevonni kiván; a Bizottság megbízatása 3 évre terjed. A b/ és c/ pontok alatti határozati javaslatot az egye térni tanács változtatás nélkül elfogadja és határozattá emeli. A b/ és c/ pontok alatt megjelölt előadás tartása mindaddig, amig a vallás- és közoktatásügyi miniszter ezeknek minden egyetemen kötelező megtartásáról nem gondoskodik,tanévenként