Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Rektori tanács ülései, 1943-1944, Kolozsvár

1944. március 3. „Sub auspiciis Gubernatoris” doktoravató ülés

latokat az ultraseptylnek a vérképzésre gyakorolt hatására vonatkozólag. Karunk szorgalmas munkásságát a Chinoin gyógyszergyár által adományozott ösztöndíjjal jutalmazta. vitéz Berde Botond erkölcsi és nemzethüség tekintetében is teljesen kifogástalan doktorjelölt,amit neme csupán aközépiskolai és egyetemi ta­nulmányai folyamán tanúsított magaviseleté bizonyít, hanem igazolja az a tény is, hogy mint vitézi várományost a Kormányzó Ur 0 Főméltósága 1936» március 21.- én vitézzé felavatta. -Folyamodó édesapja orvostudományi karunk nyilvános rendes tanára, aki nem csupán az 1914-18 évi világháború folyamán az ellenség előtt ta­núsított hősies, a haza ügyét szolgáló magatartásával érdemelt ki legfel­sőbb elismeréseket, nemkülönben az utódok megbecsülését és háláját,hanem megbecsülést vivott ki magának tudományos téren is doktori esküjéhez hí­ven hazánk és egyetemünk dicsőségére és az emberiség hasznára. Karunk megállapította, hogy vitéz Berde Botond, mindenben megfelelt azon követelményeknek, melyek a sub auspiciis Gubernatoris avatásához megkivántatnak, és javaslatot tett az 3gy etérni Tanácsnak, hogy vitéz Berde Botond doktorjelöltet sub auspiciis Gubernatoris orvosdoktorrá le­­endő felavatásra hozza javaslatba. Az Egyetemi Tanács karunk ezen előterjesztésével, 1943. évi szepteo­­ber hó 24 napján tartott I. rendes ülésén foglalkozott s azt pártoló ja­vaslattal terjesztette fel a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. A m. kir. Vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1944. évi február hó 8 napján kelt 53.224/1943. IV. 2. számú leiratában, közölte a tekintetes Egyetemi Tanáccsal, hogy előterjesztésére a Kormányzó Ur ő Főméltósága Budapesten 1944. január hó 5 napján kelt legfelsőbb elhatározásával a leg­kegyesebben megengedni méltóztatott, hogy a m. kir. Ferenc József-Tüdomány egyetemen vitéz Berde Botond az orvostudományok doktorává "sub auspiciis Gubernatoris" avattassák fel. Egyben arról is értesitette az Egyetemi Ta­nácsot, hogy a Kormányzó Ur C Főméltósága az ünnep élyes avatáson legmaga­sabb szemétének képviseletével a m. kir. vallás- és közoktatásügyi mi­niszter ur őnagyméltóságát, annak akadályoztatása esetén pedig, fáji Fáy István m. kir. titkos tanácsos államtitkár ur űnagyméltóságát méltózta­tott megbizni. A Tekintetes Egyetemi Tanács iránt őszinte U sztelettel: Kolozsvár, 1944. február hó 23. nap . HORVÁTH BÉLA s.k. PH. e.i. orvoskari dékán- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents