Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Rektori tanács ülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. március 1. VI. rendes ülés
csak az egyetem szempontjából hátrányos és nemcsak a szükséges utánpótlást veszélyezteti, hanem a legnagyobb veazedelmet rejti magában Erdély népszaporodása szempontjából is.Az egész Székelyföldön nincs gyermekszakorvos s éppen ezért a csecsemő halálozás ezen a területen jóval nagyobb,mint volt a csonkaország területén. Felmérhetetlen veszteség az is, hogy a fertőző osztály hiánya folytán a gyermekklinika ki van zárva mindabból a kutatómunkából, amely a fertőző betegségekkel kapcsolatos. Azoorvostudómányi kar azt kivánná, hogy a Majális utcai épület minimális költséggel rendeztessék be ideiglenesen a gyermekklinika fertőző osztályának. Ez az osztály minden hiányossága mellett is életbevágóan fontos munkát végezne. Ha ez még sem volna biztosítható, a kar az épületben a G-yógyszerismereti tanszék elhelyezését kívánja, annak hangsúlyozásával, hogy ez az elhelyezés is csak egészen ideiglenes jellegű lehet, mert a gyermekklinika jelenlegi állapotában a gyógyszerismereti tanszék elhelyezésére sem alkalmas. Célszerűbb volna az eredeti elgondolásnak megfelelően az egyetemi gyógyszertárhoz egy uj épületszárny építésével a kérdést véglegesen megoldani: Tisztelettel javaslom, mondja ki az Egyetemi Tanács, hogy a gyermekklinika melletti fertőző osztály felállítását elsőrendűen fontos szükségletnek tartja. S e célból kívánatosnak tartaná, hogy a felszabaduló Majális utcai épület minimális költség-