Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Rektori tanács ülései, 1943-1944, Kolozsvár

1943. október 27. II. rendes ülés

jeszti dr.vitéz Novák Ernő ny.r.tanár javaslatát. Llielőtt a tek.Tanács az orvosi karnak ezt az előterjesztését a nagyméltóságu Miniszter Úrhoz fel­terjesztené, érdemben is foglalkoznia kell a 69.755/1943 számú leirattal, mert ez éppen a tek.Tanácsot hivja fel intézkedésre. Véleményes előterjesztésem ez ügy­ben a következő: Az 1921.évi 46 t.c.l.§ 7-rik be­kezdésében, valamint az 1938.évi 39. t.c. l.§-ban foglalt felhatalmazások szövege nem hagy kétséget az iránt, hogy az OTBA kedvezmények minden vo­natkozásban segélyezés jellegét vi­selik. Ez irányadó egyrészről az igényjogosultság szigorú vizsgálatá­ra ás megszorításaira, másrészről a juttatások anyagi fedezésére. Ez utóbbi vonatkozásban az állam áldo­zatkészsége és az érdekeltek kötele­ző hozzájárulása együttesen teremti meg az anyagi fedezetet. Az orvosi kezelésre szoruló közalkalmazottak orvosi ellátását az OTBA kinevezett és díjazott orvosok utján látja el. Gondoskodás történt szakorvosi keze­lésről is, Budapesten a szakorvosi ren delőintézet utján, vidéken egyes erre vállalkozó szakorvosok szerződéses alkalmazása utján. A szakorvos igény­bevételének feltételei és módozatai a 9900-1938.M.E.rendelet 8.§-ban vannak megállapítva. Ennek a §-nak 8xik bekezdése kimondja, hogy az OTBA szakorvosa, tehát az a szakor­vos, aki erre szerződésileg kötelez­te magát "a nagyobb költségekkel j:áró vizsgálatoknak és kezeléseknek a pénzügyminiszter által időközönként

Next

/
Thumbnails
Contents