Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1942-1943, Kolozsvár

1943. február 24. VI. rendes ülés

u során az elnöklő Rector Magnificus véleménye szerint ez is egyike azoknak az eseteknek, hogy a legkülönbözőbb tételekkel akarják megterhelni a mellék­eli Jbevételt. Tekintettel azonban ar­ra, hogy az egyetemi könyvtárnak az egyetemi tanács a mai rendkiviili viszo­nyok miatt .jóval kevesebb részesedést biztosított a mellékdijbevétélből,• mint amennyit általában kellett volna, ajánlatosnak tartja, hogy most ne élezzük ki ezt a kérdést, hanem további intézkedésig szavazza meg az egyetemi tan.es dr. Valentiny Antal részérp a havi 100 P tiszteletűi jata : Dr. Balás I. Elemér prodékán szinte csődnek tartja annak bejelen­tését, hogy az egyetemi könyvbár személy­zetéből senki ne a ért a szakkatalógus elkészítéséhez. Kivonatosnak tartja, hogy a személyzetet oktassák be erre a rendszerre. Dr. Bartók György prodékán szintén igen Ql szomoritónak tartja, hogy az egyetemi könyvtár oly sok tisztviselője közül senki sem szakkép­zett. Az elnöklő Rector Magnificus szükségesnek látná, hogy dr. Valentiny Antal tartson egy oktató-tanfolyamot, úgy amint tíz a székesfővásoái nagy könyv­tárakban állandó gyakorlat. Az eszmecsere befejezése után az egyetemi tanács egyhangúlag meg­szavazza a javaslatba^ hozott havi 100 P tiszteletéijat dr. Valentiny Antal nyug. könyvtárigazgató részére f. évi március 1-től további intézkedésig. 3.59. 192/17-1942-43.ets z. Az elnöki) Rector Magnificus felkérésére dr. Szentpétery Zsigmond P

Next

/
Thumbnails
Contents