Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1942-1943, Kolozsvár

1942. szeptember 23 I. rendes ülés

n torához intézett iratért, mint pedig egyetemünk hazatérése felett kifeje­zett öröméért hálás és baráti köszö­netét fejezze ki annak a bizonyos re­ménységnek adva kifejezést, hogy a görög és magyar nép barátsága a jövő­ben is sok és áldott gyümölcsöt fog teremni nemcsak a két nemzet, hanem az egész emberiség számára is.Egyút­tal felvetette azt a kérdést vájjon Hudaverdoglu titkár urnák az egye­temünk érdekében kifejtett baráti v munkásságáért ne adományozzuk-e egye­temünknek mindkét emlékérmét. Az egye­temi tanács akkor 'égy határozott, hogy nevezett személye és a magyar követ­séggel való kapcsolata felől tájékoz­tatást kér a m.kir.külügyminiszter űrtól. A m.kir.külügyminisztérium ezen megkeresésére folyó évi szeptember hó 15-én 15.359/1942.szám alatt ér­tesíti a tek.tanácsot, hogy nevezett görög állampolgár 1926 év óta telje­sít szolgálatot az athéni m.kir.Kö­vetségen, mint tiszteletéijas alkal­mazott, a Követségen tolmács! és forditói munkákat végez és ezirányu szolgálataival mindenkor meg voltak elégedve. Felteszi tehát a kérdést, hogy miként kivánja az egyetemi tanács ‘ j nevezettnek elismerését kifejezni. Eszmecsere után, amelyeknek so­rán megállapítást nyert, hogy az e­­gyetemi emlékérmet csak tudományos előadás emlékére adományozza a tanacs egyhangú határozatban kimondja,hogy Hudaverdoglu úrhoz egyetemünk irányá­ban tett szolgálataiért köszönő leve­let intázT

Next

/
Thumbnails
Contents