Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1941-1942, Kolozsvár
1942. május 22. IX. rendes ülés
I Vi^ hogy értesítsék Pelvlnozi Tskáts professzort, hogy a megbeszélt módon a keleti kiállítást azonnal szereljék le Tucci professzor látogatása után. Annakidején el is küldötte megbízottját az egyetemi könyvtárba, ahol a megbízottnak Lehel tanársegéd äzt mondotta, hogy a leszerelést csak Felvinczi fakáts professzor engedélyével csinálhatják meg. Megegyeztek, hogy Lehel tanársegéd eürgönyöz F, Takáts professzornak Budapestre, A aürgönyválaszt»amely a polgármesterhez érkezett <5 hivatalból átvette és felbontotta, utánna azonnal telefonált Lehel tanársegédnek,hogy a sürgöny 3ze rint addig nem szabad leszerelni a kiállítást amig a professzor haza nem jön. Lehel tanársegéd azt a nemvárt feleletet adta, hogy már le van szerelve, tehát Lehel bár ő sürgönyzött, m4g sem várta be a professzor ur rendelkezését . Hogy a rektortól nem kért engedélyt az azért történt,mert azt hitte, hogy a minisztérium ezt már megtette úgy mint a Deákház esetében. Megjegyezte még, hogy a kiállítás leszerelése ás művészeti kiállít is beállítása azért volt sürgős,mert a kiállítás leírását tartalmazó f ízetbe be kell venni a kiállítás anyagának katalógusát és félős volt,hogy elkésnek a dologgal. De mégis jó pár napot engedett,hogy a terem teljesen üres legyen*