Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1941-1942, Kolozsvár
1942 április 29. VIII. rendes ülés
Többek hozzászólása után Dr. vitéz Berde Károly ezután előterjeszti a kari javaslatot: " Tekintetes Egyetemi Tanács! Néhai dr. Vásárhelyi János egyetemi ny.rk. tanár 1941. évi szeptember hó 1-én váratlanul bekövetkezett elhunytával megüresedett általános kórtani és bakteriológiai tanszék betöltésére a m.kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1941. évi november hó 13. napján kelt 45»742. IV. számú rendeletével pályázatot hirdetett. A pályázati hirdetmény értelmében a pályázatok a m.kir. Ferenc József tudományegyetem orvostudományi karának dékáni hivatalához voltak benyujb&Mók• 1941. évi november hó 30. napjáig. A fentemlitett határidőig a következők pályázatai érkeztek karunkhoz; "Dr. Illényi András, dr.Karády István, dr. lissák Kálmán, dr. Putnoky Gyula, dr. Skrop Ferenc, dr. Vitályos András ás dr. Zih Sándor pályázatai. Orvostudományi karunk a tanszék betöltésével kapcsolatos javaslat megtételére és a beérkezett pályázatok gondos átvizsgálására, valamint a pályázók tudományos dolgozatainak áttanulmányozására bizottságot küldött ki dr. Méhes Gyula egyetemi ny.r. tanár elnöklete alatt, amely bizottság tagjai voltak dr. vitéz Haynal Imre és dr. Haranghy László egyetemi ny.r. tanárok, dr. Ludány György egyetemi ny. rk. tanár és dr. Lőrincz Ferenc volt egyetemi ny.r. tanár, OKI igazgató. Orvostudományi karunk a tanszék betöltésének kérdésével 1942. évi március hó 27-én tartott VII. rendes ülésében foglalkozott. Az ülést megelőzőleg egy hétig az egyetemi professzorok részére megtekintés és áttaaz Egyetemi Tanács szavazattöbbséggel úgy határoz, hogy ezután a tanszékbetöltési ügyeket mindig más karhoz tartozó tanácstag referálja el a tanácsülésben.