Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. április 26. VIII. rendes ülés
hallgató, hogy a folyó félév végen számára a végbizonyítvány kiadható legyen. Kéri a zágrábi egyetem bölcsészeti Karán töltött két félévének tanulmányi idejébe való beszámitását. A folyamodó á zágrábi bölcsészeti karon az 19’4o-41 tanév első felében iratkozott be, ott egy félévet szabályszerűen hallgatott, a máso'dik félévben szintén beiratkozott, azonban a Bácskának hazánkhoz való Viszszacsatolása miatt Zágrábban megszakította tanulmányait és azokat Karunkon folytatta, majd további hat féléven át Karunk rendes hallgatója volt és e félévekben szaktárgyaiból kollokvált. Minthogy tehát a végbizonyitvány elnyeréséhez szükséges n3rolc rendes féléve megvan, javaslom,kérelmének teljesítését, vagyis a zágrábi egyetem bölcsészeti karán töltött tanulmányai beszámításával számára a végbizonyítvány kiállításának engedélyezését,. ” A Kár az előterjesztés alapján MILÁKKOVICS KÁU1AN rendes bolcsészhall gató részére a végbizonyítvány kiadásához hozzájárul. 260 sz. / J25/194J-44 sz./ Elnök felolvassa dr.Krammer 'Jen/ő megbízott előadó jelentését a magyar nyelvi tanfolyamról. " Mélyen Tisztelt Egyetemi Tanács? Tisztelettel jelentem, hogy az 1943/44 tanév második felére hirdetett magyar nyelvi tanfolyamot je-0 * \ ■j' lentkezők hiányában nem tarthattam meg. Amidőn erről jelentésemet mély tisztelettel előterjesztem, nem mulasztom el, hogy a mélyen tisztelt-34-Y-K v v V