Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1942-1943/1, Kolozsvár
1942. szeptember 24., I. rendes ülés
-63-leg, mivel a Ear új tárgyalásra utasittatott, új bizottság küldendő ki. Sínnek megválasztására kéri a titkos szavazás elrendelését, Zolnai Béla az egyetemi szellemmel ás az autonom gondolkozással ellenkezőnek tartja azt a véleményt, bogy a miniszteri leirat automatikusan involválja a bizottság megszűnését. Véleményünk nyilvánítása miatt a miniszteri véleménynyilvánítás tatán sem árbet bennünket semmiféle korholas. Ellenkezőleg, nekünk épen az a kötelességünk, bogy minden befolyástól függetlenül, oeak a saját tudományos meggyőződésünket kövessük, esetleg a miniszter véleményével szemben is, aki egyébként már nem is miniszter és aki maga is volt egyetemi tanár, A bizottság a maga elhatározásából lemondhat, ha úgy érzi,hogy már nem bírja a kar bizalmát. De ha a Kar mondja ki a bizottság megszűntét, ez bizalmatlanságot jelent és fölszólaló ennek minden következményét levonná. hl tudja kápzáni azonban azt az esetet is, hogy a ITarnak tavaly nőm egységes megnyilatkozása épen a miniszteri leirat következtében most már egységes is szolidáris lesz. Semmi!:' jIq jogszabály és a miniszteri leiratnak semmiféle kitétele nem mondja -ri> hogy a bizottság megszűntnek tekintendő. Ami Hantos professzornak azt a többszöri kijelentését illeti, hogy