Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1942-1943/1, Kolozsvár
1943. február 25., VI. rendes ülés
dolgozott és később is, éveken át, érintkezésben volt velem, miközben disszertációját készítette. Nyugodt lélekkel állíthatom réla, hogy karunknak igazabban szellemi tanítványa, mint sok olyan hallgató, aki szülői támogatás mellett nyolo féléven át hallgat, de csak a tanári diploma megszerzése céljából. Dolgozata mintegy 120 nyomtatott lapnyi terjedelemben eredeti kutatások alapján a müncheni francia színház történetét dolgozza föl francia nyelven, magyar kivonattal és kiadatlan dokumentumokat publikálva, Á munka nemcsak kétségtelenül tudományos értékű, hanem megjelenése a magyar tudományos# ságnak külföldi szereplése szempontjából is nemzeti érdeknek mondható. Természetesen csak ak/t kor vállalhatja a munka kinyomatásának igen nagy költségeit, ha reménye lehet, hogy szigorlatra bocsáttatik. A dolgozat intézetem sorozatában jelennék meg, de méltó volna arra is, hogy az Acta vállalja a kiadását. Erre vonatkozólag azonban nem terjesztek elő semmiféle kérést. Tekintettel a folyamodó katonai és hadi szolgálataira, amelyek amúgy is kedvezményt biztosítanának neki} tekintettel a szóbeli szigorlatra bocsátáshoz való kari jogunkra; és' tekintettel a folyamodó