Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1942-1943, Szeged

1943. április 5. VIII. rendes ülés

Munkájában abból indul ki, hogy a dunai flottill_, melynek működését a balkáni és dunai hadseregek műveleteinek kiegészí­tő részeként leli felfogni, az ellenfelek elismerését'is kiér­demelte. Ezután az 1914 őszén lefolyt harcokkal kapcsolatos . folyami hadműveleteket ismerteti. Nagy szerep jutott a monito­roknak Szerbia elfoglalásával kapcsolatosan 1915 őszén az át­kelés biztosításával. A dunai flottilla legjelentősebb szerep­lése azonban 1916 őszén volt, amidőn Mackensen átkelését kellett biztosítania Bulgária felől. A romániai hadjárat négy hunapja a dunai hajóhad háborús tevékenységének a legjelentősebb szaka­sza volt. Amikor a német és osztrak-magyar csapatok 19IQ tava­szán benyomultak Ukrajnába, folyami erőink a Duna torkolatától Odesszáig hajóztak és ezzel a Fekete tenger felől biztosítot­ták a szárazföldi seregek előnjromulását. Az összeomláskor a flottilla rendezetten és fegyelmezetten vonult vissza a Dunán és épségben érkezett meg I9I8 november 6-én Budapestre- í)e az antant békeparancsa a najóhadat Jugoszlávia és Románia kö­zött osztotta fel. Hardy előadásából szépen világlik ki nem­csak a flotta háborús szereplése, hanem az is, hogy a dunai hajóhad tisztikara és legénysége nagyobbrészt magyar volt, há­borús fegyvertényeit tehát leginkább magyar sikernek tekint­hetjük. Ezt a magyar magatartást Hardy nagvraértékeli: 51A mi állásfoglalásunk a technika fejlődésére egyoldalúan hivatko­zóknál-: tagadásával szemben állítás. Mi az anyag hatalmával a szellem erejét állítjuk szembe, mert az anyag változbatik, de az anyagon uralkodó szellem épségben Őrzi a maga jogait,11 Ez a gondolat szépen fejezi ki Hardy állásfoglalását a magyar múlt hőseivel és a magyarság fegyvertényeivel szemben. Dr. Hardy Kálmán munkásságát ismerve, őt az újkori hadtcrténelem előadására minden tekintetben alkalmasnak tar­tom, tudományos munkásságától a jövőben is sokat és értékeset várok.

Next

/
Thumbnails
Contents