Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1940-1941, Kolozsvár

1940. november 28., I. rendes ülés

rendelkezés nem vonatkozik a lakás­-) pénzre /lakilletékre, bútor és istáló­­bérre/, a családipétlékra és a közle­kedési segélyre, továbbá a tényleges szolgálattal kapcsolatos olyan mellék­illetményekre, amelyeket az 1931.évi szeptember Író 1-Je utáni időpontban rendszeresitettek,.vagy az említett időpont után az 1931. évi szeptember hé 1-Je előtt Járt vagy annál nagyobb összegre emeltek fel." Az egyetemi tanári pótlék azon mellékilletmények közé tartozik, amelyek a fenti rendelet első bekezdésében emlitett kimutatások­ban ne m foglalta 144^ ugyan;de 1931.augus z­­tus 31-én az akkor fennálló Jogszabály szerint folyósittatott és est-a M.Kir. Minisztérium 1932.évi 3000 M.E. számú rendelete /megjelent: Budapesti Közlöny 1932. április 13. 82 szám/ a második szakasz, második bekezdésének következő rendelkezésével szüntette be: "-Az egye­temi tanári és a főiskolai tanári pót­lékoknak kifizetését az 1932.évi Julius hó 1-től kezdve be kell szüntetni".­­* ’ A 8000/1940 M.E. számú rendelet fentebb idézett rendelkezéséből azonban nyil­vánvaló, hogy ezen egyetemi tanári pót­lék az 1931. augusztus 31-én érvényben volt összegében folyó évi november 1-Jé­­vel visszaállítandó és kifizetésének megtagadásával a m.kir.Központi Illet­ményül vatal Jogszabálysértést követ el. ' Tisztelettel javasaljuk tehát, hogy a Tekintetes Kar sürgősen Írjon fel a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter Úrhoz az egyetemi tanári pótléknak 1940. november 1-i hatállyal kezdődő ' * folyositasa érdekében. Hangsúlyozni kivánjuk, hogy amennyiben a M.kir. ' Központi Illetményhivatal, illetőleg a m.kir.Pénzügy Miniszter Ur ennék folyósítását mégis megtagadná, élni fogunk törvényadta Jogunkkal és panasz­szó! fordulunk a m.kir.Közigazgatási Bírósághoz." teljes A Kar a JavaslatotWgészében elfogadja és ilyen értelemben határoz.

Next

/
Thumbnails
Contents