Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1940-1941, Kolozsvár
1940. november 28., I. rendes ülés
évre dr.György Lajos, és dr.Hantos Gyula vállalta, sőt az előadások időpontja is kitüzetett. Tudomásul szolgál, 10. sz. Az ülnök felolvassa a VEK 35.115/ 1940.IV.l.sz.leiratát dr.Hantos Gyula, dr.Bónis György és dr.Ivánka Endre költözködése előlege ügyében. A rendelet másolata a két érdekelt Kari tagnak megküldetett. Tudomásul szolgál, 11. sz. Az Elnök felolvassa a VEM 35249/ 1940.IV.1.sz. leiratát dr.Varga Béla ny.r.tanár november 1- december 31-ig terjedő betegségi szabadságának engedélyezésére vonatkozólag. A rendelet •egyben felkéri az egyetemi Tanácsot, hogy a nevezett professzor helyettesitésére tegyen pótlólag javaslatot a VEK-nek. A Kar ennek értelmében úgy határoz, hogy Lr.Várkonyi Hildebrand ny.r. tanár urat felkéri a helyettsitésre. A nevezett heti három órában neveléstörténeti előadások tartására készségesen vállalkozik. 12. sz. Az Elnök felolvassa a VEM 35.184/ 1940 IV.sz. leiratát a klinikák és elméleti intézetek fűtőberendezésének átalakitáii és a Bölcsészettudományi Kar Intézeteinek átköltözési költségei kiutalásáról. Tudomásul szolgál, 13. sz. Az Elnök felolvassa a VETI 35.363/ 1940.IV.sz. leiratát a katonai szolgád latot teljesített egyetemi hallgatók tanulmányi kedvezményéről. Tudomásul szolgál, j