Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged
1940. március 28. VII. rendes ülése
- 20 ameddig a Művészettörténeti Intézet átalányáról a Kultuszminisztérium hasonló módon gondoskodik. k£ .Bartók György az előadók javaslatában a kari könyvtár számára biztosított 225 pengőnek utalását ellenzi; ilyen szükséglet eddig a kari pénztárból fed ztetett; fedeztessék ezután is. Elnöklő Dékán kijelenti, hogy a javaslat nem tőle indult ki, nem kívánja a Kar állásfoglalását befolyásolni. Dr.Bartók György ezután szavazást kór arra vonatkozólag, hogy a kari könyvtár céljaira szolgáló 225 pengő engedélyeztessék-e, vagy sem. Elnök elrendeli a szavazást, melynek eredményeként 7 szavazat a Horger-Banner-féle Javaslat elfogadása mellett, 4 szavazat pedig e jav- clt t ellen adatott be. Ennélfogva a Kar íz előadók javaslat t határozattá emeli. 364'sz. /355-1939-40.bksz./ Elnök jelenti, hogy az Ülés következő tárgya a N'áPÜÍiK és Ni EL VÖM. cimü fol„ ólratnfik a Kar részéről való anyagi támogatási Ugye. Jelenti, hogy a Kar VI. rendes ülésének Idevonatkozó határozatából megkereste dr.Sulica Szilárd könyvtári*azgatót, aki válaszként az alábbi véleményes jelentést juttatta els "Méltóságos Dékán ür t Hivatkozással folyó hó 12-én 355- 1939/40. sz.a. küldött nagybecsű átiratára van szerencsém a "Népünk és Nyelvünk" folyóirat anyagi támogatására és cserehasználatára vonatkozólag kért felvilágosításokat Méltóságodnak a követ%5<°