Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged

1938. szeptember 29. I. rendes ülése

- 67 -ügyben a következő javaslatterveze­tet előterjeszteni. Mindenekelőtt meg kell állapitanunk, hogy a változás leg­érzékenyebben a filozófiai kart sújtja, mert karunk részesedését két évvel eze­lőtt azzal az Ígérettel szállították le, hogy a dologi javadalomból a csök­kentést pótolni fogják, ez azonban most elesik. Megállapítható, hogy a mathe­­matikai kar nagyszerűen fölszerelt in­tézetei vannak aránylag a legbőkezűb­ben dotálva egyetemünkön, mert ott 9 intézet 33*3 százalékot kap, mig a jó­val nagyobb keretekben működő orvoska­ri 16 intézet csak 40 százalékban ré­szesül. Ha e két kart egymással arány­ba akarnók hozni, akkor az orvosi kar­nak 59*2 százalékot kellene kapni, vagy pedig a mathematikai részesedést kel­lene leszállítani 22*6 százalékra. Kern szorul bizonyításra, hogy a jogi kar, valamint a négy kar érdekeit szolgáló egyetemi könyvtár részesedését kisebb mértékben szintén föl kell emelni. Az említett szempontok figyelembevételé­vel és az orvosi kar részesedésének érintetlenül hagyásával tisztelettel javaslom, hogy a kar emelje határozat­tá a következő tervezetet: jogi kar .,,..7*9 száz. plusz 0*9 orvosi kar,,.40*1 M bölcs. kar.,.13*9 " math.kar ....30*0 n változatlan plusz 2*1 száz. egyet.könyvtár 8*1 " mínusz 3*3 száz., vagyis az egész összegnek tiz százaléka plusz 0*3 száz. 100*0 <fo E javaslat indokolását illetőleg, amennyiben határozattá lesz, a Kar kér­je föl tanácsi képviselőit, hogy vegyék figyelembe a kérdés előzményeinek ter­jedelmes aktait, valamint jelen megjegy­zéseimet. Amennyiben a Tanács nem méltá­nyolná karunk határozatát, amely volta­­képen a tavalyi állapotot prolongálja, szükségesnek tartanám, hogy a tanácsi képviselők a Miniszterhez különvéleményt jelentsenek be és ebben az esetben a Kar^ 3*

Next

/
Thumbnails
Contents