Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged

1939. június 22. X. rendes ülése

művészetek történetében is elsőrangú jártassággal bir s voltaképpen ő az egyedüli magyar művészettörténész, a­­ki a művészetek egyetemes története fö­lött tudományosan és kritikai szemmel, esztétikai és művészeti érzékkel átte­kinteni tud. Meghívása már ebből a szem­pontból is kiváló nyereséget jelent e­­gyetemünk és a magyar tudományosság szá­mára . Takács Zoltán meghívása azonban még egy más és nevezetes szempontból is ér­deke egyetemünknek. Amint már fennebb mondottuk, ő a Kelet művészettörténe­tét szellemtörténeti szempontból vizs­gálja és magyarázza. Ez pedig azt je­lenti, hogy hallgatóink ezen előadáso­kon a Keleti szellem más alkotásait is megismerhetik s igy bizonyos ismeretet szerezhetnek Kelet története felől is és bepillanthatnak abba a világba, a­­mely eddig előttüJfck rejtve maradt. Kö­zelebb férkőzhetnek Kelet politikai tör­ténetéhez, vallási nézeteihez, erkölcsi felfogásához, mert hiszen egy nép művé­szetében egész szellemvilága tükröződik. Végül nem tehetem, hogy ne hangsúlyoz­zam Takács Zoltán esztétikai és mester­ségbeli felkészültségét, amely lehető­vé teszi számára azt, hogy a művészet­­történet nagy tényeit ne csak történe­tileg értse meg szellemtörténeti kate­góriák alkalmazásával, hanem esztétikai szempontból is kellőképpen értékelni és elemezni tudja azokat. Mindezeket egybevéve, tisztelettel a­­jánlom a Tekintetes Bizottságnak, hogy Felvinczi Takács Zoltán egyetemi c.rend­kívüli tanár urat az újonnan szervezett művészettörténeti tanszékre a Tekinte­tes Kar elé meghívásra kegyeskedjék e­­lőterjeszteni.

Next

/
Thumbnails
Contents