Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged
1939. március 30. VII. rendes ülése
- 15 -vi és az 1938-39 tanévi I. félévi dékáni aláírások utólagosan eszközöltessenek; egyben ismerteti erre vonatkozó, alábbi véleményes jelentését: "Tekintetes Kar ! Solymosi Irma főiskolai hallgató, Karunk rendkívüli hallgatója az 1937/ 38 tanév második s az 1938/39 tanév első felében elmulasztott dékáni láttamozás utólagos engedélyezését kéri. Tekintettel arra, hogy Solymosi Irma a felvett kollégiumokat rendszeresen látogatta s azokból tandíjmentességi kollokviumot Í3 tett, figyelembevéve továbbá hadiárva voltát és igazolt szegénységét, tisztelettel javasolom, hogy a Kar kérését teljesítse.- 1939 március 30." A Kar megbízza a Dékánt, hogy SOLYMOSI Irma polgári iskolai tanárjelölt-hallgatót mulasztásaiért az idevonatkozó Szabályzat 95.§-a alapján szóbeli megintésben részesítse, és hogy egyetemi leckekönyvében a túloldalt említett két félév lezárását, dékáni aláírását eszközölje. 424.sz. /467-1938-39.bksz./ Dr.Zolnai Béla ny.r. tanár ismerteti a Brüsszeli V. nemzetközi Nyelvészeti Kongresszusra vonatkozó, alábbi véleményes jelentését: " Tekintetes Kar ! ^ Az 7. Nyelvészeti Kongresszus /V~ Congrés International des Linguistes/ szervező bizottsága meghívót küldött egyetemünk rektorának az augusztus végén és szeptember elején Bruxelles-ben tartandó kongresszusra, amely a belga király fővédnöksége alatt fog működni. A meghívó levél hivatkozik arra, hogy a kongresszus a magyar kormánytól egy delegáció kiküldését kérte.* A második körlevélhez egy kiadványt 3 ol