Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged
1939. március 30. VII. rendes ülése
dekében a Főméitóságú Asszony részéről indított segélyakció támogatása tárgyában. Elnök jelenti, hogy az átiratot a Karban köröztette, ennek eredményeként 81 pengő kari adomány gyűlt be; ezt az összeget a rektori kívánsághoz képest legsürgősebben áttette a Rektori Hivatalhoz. Tudomásul szolgál. 396.sz. /535-1938-39.bksz./ Az Egyetem Tanácsa folyó tanévi VI. rendes ülésében 137- jegyzőkönyvi szám alatt kimondta, hogy a Baross Gábor-utca 2. szómű egyetemi épület épületigazgatói tisztét 1939 február 1- től számított 5 évi időtartamra dr.BANNER János egyetemi ny.r. tanárra ruházza, s ez ügyben felterjesztést intéz a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszterhez az űj épületigazgató megerősítése és részére az ezen megbízatással eddig is járt kedvezmények biztosítósa iránt. Kimondta azt is, hogy a tisztség átadását folyó évi április hó 1-én kell végrehajtani.- A Rector Magnificus 994/1938-39.et. számmal értesítette Tudománykarunkat ez idevonatkozó tanácsi határozatról. Elnök jelenti, hogy az iratot a Karban köröztette. Tudomáséi szolgál. 397.sz. /538-1938-39.bksz./ A Rector Magnificus 1372/1938-39. et. számmal felhívta a Kart a 93.700/