Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged
1938. novmber 24. III. rendes ülése
- 15 -kus Hittudományi Főiskolán végzett négy félévet, azaz a nyolc szabályos hittudományi félévet három rendes bölcsészetkari félévül beszámítja, s ennek alapján nevezett számára a végbizonyítvány . kiadását engedélyezi. 220.sz. Elnök jelenti, hogy az ülés következő tárgya a magyar művelődéstörténeti tanszék II. félévi helyettesítési ügye. Elnök a legutóbbi idevonatkozó kari határozat alapján felhívja a Kart, hogy a tanszékhelyettesítésről gondoskodjék. Dr.Deér József ny.rk.tanár javaslatára a Kar a magyar művelődéstörténeti tanszéknek heti 5 órában történő helyettesítésével dr.EPERJBSSY Kálmán egyetemi magántanárt egyhangúan megbízza és egyben felkéri a Dékánt, hogy a magyar művelődéstörténeti tanszék helyettesítési díj biztosítását és kiutalását a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztertől kérje. 221.sz. /169-1938-39.bksz./ Elnök jelenti, hogy az Egyetemi Gazdasági Bizottság 41/1938-39. számmal tudatta, hogy dr.FÓGEL József kari póttag negbízatása az elmúlt tanév végével lejárt, s ezért felkérte a Kart új gazdasági-bizottsági póttag megválasztására . Elnök felkéri a Kart póttag delegálására . A Kar titkos szavazással, melyben