Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged
1937. szeptember 28. I. rendes ülése
-37-utasította, hogy másikat Írva, a következő tanévben folyamodjék doktori szigorlatért; ez azóta sem történt meg. Elnök szükségesnek tartja, hogy Klamm Rezső felszólíttassék záros határidőn belül szigorlatra való jelentkezésre azzal a hozzáadással, hogy különben befizetett szigorlati díját elveszti. A Kar nemes KLAMM Rezsőnek a jelen tanév végéig ad haladékot doktori szigorlatának a már befizetett díjak ellenében való letételére s megbízza a Dékánt, hogy erről az érdekeltet értesítse . 82.sz. /55/1937-38.bksz./ Elnök bemutatja a folyó félévi tandíjmentességi kollégiumok meghatározása ügyében kiadott és visszaérkezett körözvényt. Elnök kéri a kari profeszszorókát, hogy amennyiben még más magántanári előadást is óhajtanának tandíjmentességi kollégiumnak nyilvánítani, a kiadott körözvényre méltóztassanak feljegyezni. Tudomásul szolgál. 83.sz. /2/1937-38.bksz./ Elnök jelenti, hogy a pótfelvételek során KORMÁNY Antal rendes, DOLCH Erzsébet oki. polgári iskolai tanár pedig egyetemi rendkívüli hallgatóul vétetett fel, előbbi be is iratkozott. Jelenti továbbá, hogy a felvettek közül páran még nem iratkoztak be és lesznek olyanok, akik nem is fognak beiratkozni. Tudomásul szolgál.