Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged
1938. március 31. VII. rendes ülése
ma legalább is akkora legyin, mint a debreceni egyetemé és hogy ebből az elméleti és gyakorlati oktatás céljaira, arányosan felemelt összeg állapíttassák meg. 3./ Az elméleti és gyakorlati oktatás céljaira felemelt összegből emeltessék fel a kis általánnyal rendelkező tanszékek dotációja. A Tanács az előadó három pontba foglalt javaslatát, többek hozzászólása Titán elfogadta, és abban az értelemben határozott. Kimondotta azt is, szótöbbséges határozattal, hogy áj tanszékek és azokkal kapcsolatos áj intézetek felállításának az anyagi kérdések szempontjából való érdemi tárgyalása, hatáskörébe tartozik, s egyben kimondotta, hogy végleges álláspontjának leszögezése előtt, ebben a kérdésben, a Tudománykarokat véleménynyilvánításra kéri fel. Tekintetes Kar ! A Tanács határozatából kitűnik, hogy bár a jelenlegi állapotot, összehasonlitva a másik két vidéki egyetem dologi dotációjával, nem tartja kielégítőnek, és annak megszüntetésére a megfelelő lépéseket megteszi, Karunk javaslatát elutasítja és még annyira sem megy el, hogy a dotációk arányosítását szükségesnek tartaná. Van azonban a határozatnak olyan része, amely megnyugtathatja Karunkat az iránt, hogy a dologi kiadásoknak a Tanács közbenjöttével történő felemelése után, a kisebb dotációjá intézetek - véleményünk szerint, az orvosi és természettudománykari intézetekkel szemben valamennyi intézetünk - magasabb dotációban fog részesülni, ami ha gyakorlati szempontból pillanatnyilag semmit sem jelent, elvi szempontból nagy jelentőségű. Épen ezért tisztelettel javasoljuk, hogy a Tanács határozatát a Kar azzal a megjegyzéssel vegye tudomásűl, reméli, hogy a Tanács mostani állásfoglalása után, egyetemünk legrosszabbul dotált intézeteinek szűk-