Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged
1938. március 31. VII. rendes ülése
- 27 -Z^\ kás engedélyezése tárgyéban annakidején a szükséges lépéseket megtenni szíveskedjék. 405»sz. /536-1936-37.bksz./ Dr.Schmidt Henrik ny.r. tanár előterjeszti az Egyetem Rectorának 1282/ 1936-37. et. számú, a Gutenberg-Múzeum jubileumi ünnepélyébe való bekapcsolódás tárgyában megküldött iratát, valamint az ügyre vonatkozó, következő véleményes jelentését: ”Tekintetes Kar ! '' A Mainzi Nemzetközi Gutenberg-Társaság elnöke jelenti egyetemünk rectorának, hogy a művelt világ 1940-ben fogja megünnepelni a könyvnyomtatás feltalálásának ötszázadik évfordulóját, melyhez egyetemünk közreműködését is kéri. Véleményem szerint az ügyet át kellene tenni az Egyetem Barátai Egyesületének elnökségéhez, annak megfontolása végett, nem óhajt-e az egyesület megfelelő nyomtatvány tervével Egyetemünk Tanácsának segítségére lenni,hogy ily módon is belekapcsolódjunk a nyugati népek kulturális mozgalmaiba.” A Kar az előterjesztés alapján elhatározza, hogy az ügyet átteszi az Egyetem Barátai Egyesületének elnökségéhez, annak megfontolása céljából, hogy az E- gyesület óhajt-e megfelelő nyomtatvány tervével Egyetemünk Tanácsának segítségére lenni, és ily módon Egyetemünket bekapcsolni a nyugati népek kultúrális mozgalmaiba. 406.sz. . /430-1937-38.bksz./ Dr.Erdélyi László, dr.Horger Antal, dr.Kogutowicz Károly, helyett dr. Schilling Gábor,