Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged
1938. március 31. VII. rendes ülése
- 25 -kekönyv-másodlat kiadására utasítsa.” A Kar az előadói véleményes jelentés alapján KORLÁT Pál r.bh. elveszett indexének pótlására szolgáló indexmásodlat kiadását engedélyezi és megbízza a Dékánt a szükséges intézkedés megtételévei. 403*sz. /422-1937-38.bksz./ Dr.Zolnai Béla és dr.Sík Sándor előterjesztik TÓTH László volt r.bh., szegedi lakásnak fenti számmal iktatott kérvényét, melyben egyetemi leckekönyvének, abban az 1937/38 tanév I. felében tandíjhátrálék miatt elmulasztott érvényesítését; utólagos dékáni láttamozását kéri. Előadók ismertetik a kérelemre vonatkozó elábbi véleményes jelentésüket; "Tekintetes Kar 1 “' Tóth László bh. aláírás nélkül beadott kérésének teljesítését javaslom, a kérvényben fölhozott indokoknál fogva és tekintettel arra is, hogy a déká ni láttamozásra váró félévben 12 óra jeles kollokviumot és 3 szorgalmi jegyet szerzett. Kifogásolom azonban, hogy kérvényében Karunknak már ismert jóindulatára hivatkozik, amely dicséret egy hallgató részéről modortalan és szerénytelen eszköz a Kar jóindulatának megszerzésére." M az 404.sz. Ä /428-1937-38.bksz./ A Kar az előadók javaslata alapján utólagos láttamozáshoz hozzájárul. Dr.Schmidt Henrik ny.r.tanár ismerteti a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszternek 19*633/1938. számú, John C. GrUKN angol nyelvi lektor megbíza-