Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged
1938. március 31. VII. rendes ülése
csolatban folyó évi március hó 5-én ás március 26-án az alábbi szövegezésű, két körözvényt adta ki: 1/ ”Tekintetes Kar ! F. hó 4-én Szily Kálmán államtitkár úr felhívott telefonon s velem az alább következőket közölte: Az uralaltáji néptörténeti tanszék ügye tárgytalan, a bizottsági , és kari ülés tárgysorozatából leveendő. Hivatalos irat ez ügyben a Dékánhoz fog leérkezni. Kérem ezen jelentésem szíves tudomásál vételét.” 2/ ”Tekintetes Kar ! Dr.HÓMAN BÁLINT m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter ár folyó évi március hó 22-én Budapestre hivatott és kihallgatáson fogadott. E kihallgatáson közölte, hogy változatlanul fenntartja azon elhatározását, hogy az ural-altáji néptörténeti tanszék ügye Karunk programmjáról véglegesen levétössék. A Miniszter Ur arra nézve is konkrét nyilatkozatot tett, miképen szándékozik dr.Mászáros Gyula meghívott előadónak további hivatali beosztásáról intézkedni. Kérem ezen jelentésem szíves tudomásál vételét.” Elnök jelenti, mivel a miniszter kilátásba helyezte, hogy az ural-altáji néptörténeti tanszék ügyében küldött két leiratnak hatályon kívül helyezése nemcsak szóbelileg, hanem írásban, miniszteri leirattal is megtörténik, - írásban, utóbb március 30-án pedig távbeszélőn kérdést intézett a kultuszminisztériumhoz, hogy az ural-altáji néptörténeti tanszék ügyének napirendről való levételéről szóló miniszteri irat a Karnak megküldetik-e vagy sem. Jelen-