Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged

1938. február 24. VI. rendes ülése

-20-rozatra vonatkozó, következő szövege­zésű véleményes jelentésüket: "Tekintetes Kar ! A Mathematikai és Természettudomá­nyi Kar 1937 szeptember 30-án tartott rendes ülésén felkérte dr.G-yőrffy Ist­ván egyetemi ny.r.tanár urat, hogy a szakkönyveknek az egyetemi könyvtár részéről az illetékes intézeteknél va­ló elhelyezése ás a rendelések arányo­sítása tárgyában a Könyvtári Bizottság­ban előterjesztést tegyen. E megbizás alapján dr.Gtyőrffy István a Könyvtári Bizottság 1937. évi október hó 19-én tartott ülésén a következő javaslatot tette: "Eacultásunk inditványa pedig a következő: kéri oly irányú határo­zat hozatalát, hogy a tisztán egy sza­kot érdeklő szakkönyvek és szakfolyó­iratok deponáltassanak az illetékes tanszékek könyvtáraiba, illetőleg jo­gi semináriumokba, illetőleg az orvos-, ill. jogi közös könyvtárakba". Ugyan­ekkor pedig az egyetemi könyvtár ren­deléseire vonatkozólag a következőket indítványozta: "arányosítani kellene az egyes tanszékek rendeléseit is / egyes tanszékek igényére 3.szakfolyóirat is jár az Egyetemi Könyvtárba, másik tanszék részére: semmi se/". A Könyv­tári Bizottság úgy határozott, hogy egyrészt felkéri a Mathematika Termé­szettudományi Kart javaslatának a társkarokhoz való megküldésére, más­részt pedig felkéri dr.Sulica Szilárd könyvtárigazgatót, hogy a kérdésről való felfogását a Bizottsággal Írás­ban közölje. A könyvtárigazgató ter­jedelmes Írásbeli véleményével a Ma­thematika és Természettudományi Kar 1937 november hó 25-én tartott ren­des ülésében foglalkozott s dr.dyőrffy István felfogását megáévá téve kimo«>* dotta, hogy "a tárgyban hozott előbbi határozatát fenntartja s azt a társ­­karokkal véleményezés végett közli" s egyben értesíti a Könyvtári Bizottsá­got eredeti határozatának fenntartásé-

Next

/
Thumbnails
Contents