Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1936. október 28. II. rendes ülése
- 25 -ri tanár, Ottó László miniszteri titkár és dr.Halmos Károly egyetemi főmérnök. Prodékán jelenti továbbá, hogy a tanácsi végzéssel és rectori utasítással megjelent kőműveseket a tegnapi nap folyamán ismét megakadályozták munkájukban; a Bolyai-Intézet most már nyiltan szembehelyezkedik a. Tanáccsal, s arra hivatkozik, hogy az ügy föllebbezés alatt áll, tehát e tanácsi határozat nem végrehajtható. Ezzel szemben a prodékán utal a Laky-féle szabályzat-gyűjtemény 24.§-ának jegyzetére, mely szerint oly ügyekben, ahol a Tanács végérvényesen dönt, fellebbezésnek csupán alaki szempontból van helye. Prodékán véleménye szerint az ügy most már megérett a végleges lezárásra és kéri a Kar fölhatalmazását arra, hogy a Kar képviselői megfelelő lépéseket tegyenek, amennyiben az ügy nem jutna végső befejezéshez . Többek hozzászólása után a Kar köszönetét mond a tanácsi képviselőknek ez ügyben való fáradozásukért és a prodékán álláspontját teljes mértékben magáévá teszi. 157.sz. Elnök jelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi Minisztérium leiratot intézett az Egyetem Tanácsához és elrendelte, hogy a tiszteletdíjakra előirányzott hitel felosztását az egész tanévre szólóan foganatosítsa. Jelenti továbbá, hogy e leiratra való hivatko