Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged

1936. október 28. II. rendes ülése

-19 -^3 újabb felosztására vonatkozó átiratát, s egyelőre általánosságban tájékoztat­ja a Kart s bejelenti, hogy az intézeti átalányok felosztására vonatkozó javas­latát a novemberi kari ülésen fogja elő­terjeszteni. Tudomásul szolgál. 155.sz. Elnök jelenti, hogy tandíjmentessé­gi szabályzatunk 10.pontja szerint a polgári iskolai tanárjelölt-hallgatók csakis jeles kollokviumi eredmény alap­ján folyamodhatnak tandíjkedvezményért, - ezzel szemben a Mathematikai- és termé­szettudománykari idevonatkozó szabályzat szerint jó kollokviumi eredmény alapján is kaphatnak tandíjkedvezményt. - A Mathematikai- és Természettudományi Kar dékánjának propoziciója alapján a két Kar tandíjmentességi szabályzatának ide­vonatkozó szövegrésze közös szövegformá­ra volna hozandó. Kérdést tesz aziránt, hogy a Kar hajlandó-e áttérni a Mathe­matikai Kar jogszokására és eszerint meg­változtatni a Bölcsészeti Kar idevonatko­zó szabályzatszövegét ? \ A Kar fenntartani kívánja a tandíj­­mentességi szabályzatának idevonatkozó rendelkezését s felkéri a dékánt, hogy ebben az értelemben tájékoztassa a Ma­thematikai- és Természettudományi Kar Dékánját. 156.sz. Dr.Zolnai Béla prodékán - Elnök föl­kérésére - ismerteti a Il.em.keresztfo-

Next

/
Thumbnails
Contents