Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1936. október 28. II. rendes ülése
Qb- 8 -A Kar kimondja, hogy továbbra is kamatoztatja a tőkét s a pályázat kiírásáról a jövő tanévben határoz. 129«sz. Elnök jelenti, hogy dr.KRATOCHFILL Dezső fizetéstelen tanársegéd 100 pengő utazási segély adományozását kérte Egyetemünk Tanácsától; a kérés pártolással tétetett át. Tudomásul szolgál. 130.sz. Elnök jelenti, hogy dr.KRATOCHFILL Dezső fizetéstelen tanársegéd Írásban bejelentette állami ösztöndíjának igénybevételével Párizsba való távozását. Tudomásul szolgál. 131.sz. Elnök jelenti, hogy dr.TÖMÖRI Viola egyetemi díjtalan gyakornok Egyetemünk Tanácsához címzett kérvényt nyújtott be, melyben németországi ösztöndíjának igénybevétele céljából Berlinbe való kiutazásához 100 pengő útisegély kiutalását kéri. A kérés pártolással továbbittatott. Tudomásúl szolgál. 132.sz. Elnök jelenti, hogy az 1936-37 tanévi I. félévi tanrendmódosítások ügyében a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz a szükséges felterjesztést megtette, az idevonatkozó jelentést a Rectornak megküldte és erre vonatkozólag értesítést küldött a kebelbeli Quaesturának. 133.sz. Tudomásúl szolgál. Elnök jelenti, hogy JELENFY Szilárdka,