Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1937. június 19. X. rendes ülése
28 minek sok célját nem igen lehet látni. Az Orvosi Karhoz hasonlóan nem helyeseljük a 4* pontot sem, amely szerint a tanfolyamot teljesen az egyetemhez kellene csatolni, mert hiszen a Nővédő E- gyesület gondoskodik a vidékről jövő asszisztensnő-jelöltek lakásáról és ellátásáról, ők kezdeményezték és szervezték meg az egészet. Helytelen tendenciának tartjuk azt, hogy a szociális irányú tevékenységi vágyat kiüljük a társadalomból és minden ilyen irányú tevékenységet állami intézmények hatáskörébe utaljunk át. Éppen ellenkezőleg, nagyon örvendetes, ha a társadalom minél szélesebb rétegei meleg érdeklődéssel foglalkoznak az ifjúság problémáival, mert ezeket a társadalom nemes és intenziv közreműködése nélkül az államhatalom úgysem tudná megoldani.” A Kar az előadók véleményes jelentését magáévá teszi és megbízza a Dékánt, hogy ilyen értelemben tegyen jelentést a tekintetes Tanácsnak. 613.sz. /623-1936-37.bksz./ Elnök bemutatja a folyó félévi lektori jelentéseket, jelenti, hogy a kari lektorok közüli Hetzel,.Géza, dr.Kappel Gyula, Thomas Edit, Dr.Vinczi Károly, Schneider í'erenc, dr.Doroszlai Mihály, dr.Málly Ferenc és dr.Marót Károly lektorok adták be jelentéseiket. Elnök javasolja, hogy e jelentések felülvizsgálásra adassanak ki dr.Zolnai Béla ny.r. tanárnak. A Kar a bemutatott lektori jelentéseket átnézés végett kiadja dr.Zolnai Béla ny.r. tanárnak. 614.SZ. /680-1936-37.bksz./ Dr.Horger Antal és dr.Mester János