Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1937. április 29. V. rendkívüli ülése
sok külömböző fajai között nem képes különbséget tenni. Dolgozatának 16.lapján például Szent István "Intelmeit" oklevélnek minősíti. A tudományos módszer és ethika követelményeinek figyelmenkívülhagyásán túl a dolgozat a disszertációk történetében egyedülálló hangnemet üt meg. E- lőadását idétlen öndicséret jellemzi. Dolgozatának 5.lapján magát "a történelem terén mégoly ambiciózus fiatalemberként” mutatja be, de ezt a kijelentését még szükségesnek látja a 36. oldalon a következő "önjellemzéssel" tetézni: "Nagy körültekintéssel készül jelen munka e "meglátások" kincsesbányája mint alap, melyre lehet építeni". Más helyeken pedig hangoztatja munkájának nagy jelentőségét, "mely zsinórmértéket szab a mélyen szántó, vagy a magasan szárnyaló historikusok csapongó fantáziái elé" /6/. Ezen "autentikus" vélemény elhangzása után a Kar nehéz helyzetbe keiül, ha e dolgozat felett birálatot kivan mondani akkor, mikor a jelölt ezt már maga megtette. Kénytelen vagyok ezt az eljárást az elemi jóérzés és tisztelettudás hiányának minősíteni. A dolgozat hangnemébe illeszkedik az a mód is, ahogy a folyamodó dr.Erdélyi László müveiről és munkásságáról ismételten nyilatkozik. Tisztában vagyok annak a kapcsolatnak etikai jelentőségével, mely a tanítványt mesteréhez fűzi s méltányolni tudom a tiszteletnek és hálának megnyilatkozásait még egy doktori értekezésben is. Tresz Sándor azonban e mértéken messze túlmegy akkor, amikor tanárának Ízléstelenül hizeleg s azon akadályok taglalásába bocsátkozik, melyek Erdélyi László tanai elfogadásának útjában állottak /4.1./. Miután pedig mindenki tudja, hogy a disszertációk előbb kerülnek kinyomatásra s csak azután a birálók és a Kar elé, ez az eljárás a kívülállók szemében joggal keltheti a "captatio
