Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1936. december 18. IV. rendes ülése
435-28-niszterhez Hetzel Géza lektori tiszteletdíjának kiegészítése és Madácsy László új lektori tiszteletdíjának biztosítása tárgyában, és hogy e kari határozat alapján szükségessé váló, jövő félévi tanrendkiegészítések ügyében a szükséges intézkedéseket megtegye. 265•sz. /250/1936-37.bksz./ Dr.Kogutowicz Károly ismerteti Egyetemünk Tanácsának a honvédelmi előadások akadálytalan hallgatására évfolyam kijelölése tárgyában hozott határozatát, valamint erre vonatkozó következő véleményes jelentését: "Tekintetes Kar ! A Tanács felhívja Karunkat /ad 172/1936-37.E.T.SZ./,•jelölje meg ázt az évfolyamot, amelyben hallgatóink szerdán 3-7-ig a katonai előadásokat az I. és II.félévben minden aka- . dály nélkül egyfolytában látogathatják < és gondoskodjunk az általunk a katonai előadások látogatására kijelölt évfolyamnak az óraütközések kiküszöbölése szempontjából való állandó nyilvántartásáról . Szerdai napon Bartók, Erdélyi, Marót, Mester, Sík és Várady professzorok tartanak a jelzett időben előadásokat. TJgy látjuk, hogy az idei második félévre hirdetett előadások egyrésze /Marót/ kezdők} nek, másrésze kifejezetten haladottabbaknak szólnak. Tisztelettel javasoljuk tehát a Tekintetes Karnak, méltóztassék már az idei II. félévre is kiható érvényességgel kimondani, hogy a bölcsészkari hallgatók III. és IV. félévükben tartoznak kötelezően látogatni az előadásokat." A A Kar kéri a Tanácsot, hogy az évfo•*... j. lyam megjelölésének kívánságától tekintsen el s az eddigi gyakorlat szerint bizza továbbra is a hallgatóságra, hogy hallgatási kötelezettségeinek tanulmá-2L-