Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1936. december 18. IV. rendes ülése
//32.- 25 -A rector ezt az értesítést tárgyalás és javaslattétel végett megküldte nekünk is. Azt hisszük, hogy erre a vállalkozásra már régebben szükség lett volna. Néhai Marschalkó Tamás tartott is ilyen publikum-kollégiumokat a kolozsvári egyetemen. Nem is kell indokolni, annyira nyilvánvalóan jól fognak ezek az előadások, melyekért őszinte köszönet illeti kartársunkat. Emlékezetbe idézzük egyébként azt a külföldi gyakorlatot, hogy a beiratkozáskor e betegségekről szóló füzetet adnák át a férfihallgatóknak. Dr.Schmidt Henrik véleménye szerint elegendő volna ezeket az előadásokat heti 1 órában tartani, mert a hallgatóság mai túlterheltsége mellett két órára nem járnának el, egy órára ellenben elmennének rendszeresen. A gyakorlati megoldásra nézve az volna a helyes, ha az Orvostudományi Kar tanrendjében hirdetnék a kollégiumot, azonban minden tudománykarnak a tanrendjében felhívnák a figyelmet reá, úgy, ahogy a Honvédelem és Testnevelési előadásokra." A Kar a véleményes jelentést elfogadja. 264.sz. /245/1936-37*bksz./ Dr.Zolnai Béla ismerteti a Jog- és Államtudományi Karnak a francia és angol nyelvi gyakorlatoknak kezdők számára tartásával kapcsolatos határozatát, valamint erre vonatkozó alábbi véleményes jelentését: "Tekintetes Kar ! A Jog- és Államtudományi Kar átiratot intézett Karunk dékánjához, sajnálattal állapitva meg, hogy idei tanrendünk nem ad lehetőséget az angol és francia nyelv tanításának megkezdésérej francia nyelvi oktatás kezdők számára egyáltalán nem hirdettetett, angol nyelv a kezdőknek hirdettetett ugyan, de csak azok számára, akik az oktatást hirdető lektortól két féléven át már tanultak. A Jogi Kar álláspontja szerint, amelyet a legna-