Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1935-1936, Szeged
1935. szeptember 30. I. rendes ülése
Elnök jelenti, hogy a keb.Gazdasági Hivatal értesítése szerint az intézeti átalányok főösszegére vonatkozó miniszteri leirat még nem érkezett meg s igy az átalányok felosztása most nem eszközölhető; előreláthatólag Karunk megkapja a tavalyi összeget. Tudomásul szolgál. 6 5 • s z. Elnök jelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr a Karunkra újonnan felvehető hallgatók létszámát szóbelileg 50-re felemelte; erről Írásbeli rendelkezést nem kaptunk. 66.sz. Tudomásul szolgál. Elnök jelenti, hogy dr.Mester János ny.r.tanár a Karhoz és a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úrhoz intézett kérvényt nyújtott be, melyben az 1935/36 tanév I.felére szólóan - az olasz tanügy és iskolai élet megismerése céljából - tanúlmányi szabadság engedélyezését kéri. Jelenti továbbá, hogy a hallgatóságot hirdetményben értesítette dr.Mester János folyó tanfélévi előadásainak elmaradásáról. Tudomásul szolgál. A Dékán értesítést küld a Középiskolai Tanárképző-Intézet és Tanárvizsgáló-Bizottság, valamint a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola vezető-h ségének.