Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1935-1936, Szeged
1935. szeptember 30. I. rendes ülése
SL5 Tudatta továbbá, hogy a szeptember 27-i díszközgyűlésen egyetemünk a hagyományos szokás szerint üdvözlő iratot fog átnyújtani s ezen irat megszövegezésére szerkesztő bizottságot hiv össze s e bizottságba a Kar egyik tagjának kiküldését kérte. Elnök jelenti, hogy a szerkesztő bizottságban való részvételre dr.Erdélyi Lászlé ny.r.tanárt kérte fel, aki készség gél vállalta e tisztet és be is töltötte. Elnök ismerteti az üdvözlő iratot és főbb vonásokban a budapesti egyetemi ünnepségeket, egyetemünknek azokon valé részvételét.-16-Tudomásul szolgál. 38.sz. Egyetemünk Tanácsa elmúlt tanévi IX. rendes ülésében 251 jegyzőkönyvi szám alatt - dr.Géléi József prorector «* előterjesztése alapján - 3 pontba foglalt határozatot hozott arra vonatkozólag, hogy az egyetemi és ifjúsági ünnepélyeken a professzorok és a hallgatók teljes számban, illetőleg hivatalos képviseletben jelenjenek meg. Elnök jelenti, hogy e tanácshatározat másolata a kari tagoknak megküldetett. Tudomásul szolgál. 39.sz. Egyetemünk Tanácsa elmúlt tanévi IX. rendes ülésében 250 jegyzőkönyvi szám alatt - dr.Szent-Györgyi Albert orvoskari dékán előterjesztése alapján -