Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged
1934. november 29. III. rendes ülése
- 16 -l kiutalta a leszállított előadói tiszteletdíjakat. Tudomásul szolgál. 145•sz. Egyetemünk Rectora 574/1934-35. et. számmal megküldte Karunknak a MARSZ szegedi szervezetének az általa rendezendő hazafias előadássorozatra szóló meghívóját és egyben kérte, hogy erre az ifjúság figyelme külön is felhívassék. Elnök jelenti, hogy a meghívót köröztette, annak egyik példányát a kari táblán kifüggesztette és a hallgatóság figyelmét az előadássorozatra külön is felhívta. 146.sz. Tudomásul szolgál. Egyetemünk Rectora 455/1934-35* et. számmal átiratot intézett Karunkhoz a vitézek és frontharcosok elsősorban való alkalmazása tárgyában; - ezzel egyidejűleg megküldte az Országos Frontharcos Szövetség Szegedi Főcsoportjának idevonatkozó iratát s egyben felkérte Karunkat, illetőleg az intézeti igazgató urakat arra, hogy a napibéres személyzet felvételénél elsősorban a nyomorgó magyar hősök vétessenek figyelembe; - kérte továbbá az intézeti igazgatókat arra is, hogy az általuk eszközölt szegődményes szolgák felvételét a rectori hivatallal esetenként közölni szíveskedj enek. Elnök külön is felkéri az intézeti igazgatókat a rectori iratban foglaltak szíves tudomásul vételére és végrehajtó-