Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged

1934. szeptember 16. I. rendes ülése

-9-szám alatt hozzájárult az Árpád Baj­társi Egyesületnek ama kéréséhez, hogy a pécsi Bölcsészkongresszusra kiutalt, de fel nem használt 184 pen­gő különféle beruházásokra és szegény­sorsú, jé előmeneteli! hallgató-baj tár­sak segélyezésére használtassák fel azzal a kikötéssel, hogy ez csak a folyó tanév elején és csak az illeté­kes két Kar Dékánjának és az Árpád Bajtársi Egyesület Magisterének elő­zetes hozzájárulásával és ellenőrzé­se mellett történhetik meg. 27« sz. Tudomásul szolgál. Egyetemünk Tanácsa folyó tanévi X. rendes ülésében 232. jegyzőkönyvi szám alatt kimondta, hogy mindegyik Kar nyisson egy-egy iktatási anyaköny­vet, melybe a dékáni hivatal minden félév kezdetén írja be a fogadalom szövegét s az új hallgatók ezt a be­iktatás alkalmával a fogadalom elmon­dása előtt a kari dékán előtt írják alá. Kimondta továbbá azt is, hogy a fogadalom szövegén nem változtat, - annak a magyar egyetemekre vonatkozó egységes megállapítását nem tartja szükségesnek. Elnök jelenti, hogy ez a taná­csi határozat - a dékáni hivatalt il­lető részében - már a határozat hoza­tala előtt is végrehajtatott. Tudomásúl szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents