Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged
1935. március 28. VII. rendes ülése
pengő volna. Ezt biztosítaná, ha a mellékdíjak címen minden hallgató áltál fizetett félévenként 4-0 pengőből félévenként 1 P erre a célra szakíttatnék ki. /Van vagy ötféle cím; mindenik átengedne 20 fillért./ Azonkívül nem felejtendő, hogy az egyetem tanári testületé adakozik ingyentejre, szegények élelmezésére stb. Ezentúl ezt mind ennek az egyetemi intézménynek adnék, amiből fedezni lehetne a személyzeti kiadásokat, s 2-3 abszolút szegény beteghallgaté ellátási költségeit. Jelenleg három ilyen súlyos betegünk van, akik várják, hogy mikor üresedik hely a gyulai vagy a mátraházai állami szanatóriumokban. ------------------- --- Mindez jóformán pillanatok alatt született elgondolás, melyet alaposan meg kell vitatnunk. Az, amit indítványként előterjesztek, a következő: 1. / Méltóztassék az Egyetemi Tanácsnál pártolni a Magyar Nemzeti Diákszövétség előterjesztésének a kötelező klinikai és Röntgen vizsgálatra vonatkozó kérését, s egyúttal javasolni, hogy annak kivihetőségére nézve kérdeztessék meg az Orvostudományi Ear. --------------2. / Ugyanakkor méltóztassék felkérni a Tek. Egyetemi Tanácsot, hogy küldjön ki egy bizottságot, mely a Gazdasági Hivatal műszaki osztályának Jfem volna-e létesíthető a magunk erején égj bevonásával foglalkozzék azzal a gondolattalkb. 10 ágyas tüdőbeteg kórház egyetemünk hallgatói számára a fennebbi elgondolások szerint Jl bizottság , vagy azoktól függetlenül?laég ebben a tanévben /tehát legkésőbb június 1-ig/ tegyen jelentést az Egyetemi Tanácsnak. -----------A Tekintetes Karnak alázatos szolgája dr.Buday Árpád ny.r.tanár. - -A másolat hiteléül: Szeged, 1935. március hó 30-án-