Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged

1935. március 28. VII. rendes ülése

m A M. KIR. FERENCZ J ÓZSEF-TU DOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZET-, NYELV- ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KARA — SZEGED. — ad 487 hk Másolat. /""e szám. 193.473.5 í------------ Tekintetes Kar ! --------------­A Magyar Nemzeti Diákszövetség f.é. március 1-ről keltezve emlékiratot adott “be az egyetemi és főiskolai hallgatók egészségének védelme érde­kében a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úrhoz. Az emlékiratot meg­küldte az egyetemek rektorainak, sőt úgy látszik a tudománykaroknak, il­letőleg azok dékánjainak is, törekvésük támogatását kérve. ------­Az emlékirat a tüdővésznek az egyetemi és főiskolai ifjúság körében va­ló elterjedtségéről értekezik, s azt kéri, hogy:--Mindenkit, aki az egyetemre újonnan /első félévesnek/ iratkozik be, úgy klinikailag, mint Röntgenátvilágitással vizsgáljanak meg; ezt a vizs­gálatot minden egyetemi hallgatón meg kell később, pl. VI. féléves korá­ban ismételni. ----------------------------­--A vizsgálatot Budapesten a műegyetem részben már megoldotta a maga or­vosi rendelőintézetével; a Pázmány Péter-tudományegyetem most fogja meg­oldani, az ünnepi évében létesítendő tüdőbeteg klinikával, ahol az ösz­­szes budapesti főiskolások megvizsgálását végzendik, a műegyetemiek ki­vételével. A vidéki egyetemeken a belgyógyászati klinikák feladatává te­szi a vizsgálatot az előterjesztés. -----------------­Kívánatosnak tartaná az előterjesztés a betegek elkülönítését, illetőleg gyógyintézeti elhelyezését is; betegségük idejére az egyetemről való szabadságolását. Azt, hogy a gyógyintézeti elhelyezést hogyan lehetne megoldani, - a Pázmány Péter-tudományegyetem kivételével - nem említi az előterjesztés. Lehet, hogy erre is vonatkozik a következő rész /10. lap/: "A vizsgálatra vonatkozó más részletkérdéseket felölelő megoldá­­si tervünket külön óhajtjuk felterjeszteni. Ugyanis az összes technikai és pénzügyi kérdésekre is készen van és úgy véljük, hogy minden nehéz­ség nélkül keresztül vihető lesz".- Ez volna a felterjesztés lényege; a többi statisztikai adat vagy szakszerű orvosi fejtegetés, mellyel az előterjesztést indokolják. ---------------------­--A magam részéről most sem tehetek mást, mint megemlítem, hogy a mű­•A

Next

/
Thumbnails
Contents