Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged

1934. április 26. VIII. rendes ülése

ellen” a vallás- és közoktatásügyi Mi­niszter úrhoz azzal a kéréssel fordult, hogy tekintettel a nemi betegségek nagy elterjedésére a vallás- és közoktatás­­ügyi Miniszter úr 1., a tárgyalásban levő tantervreform keretében oly előa­dásokat rendszeresítsen a középiskolák felsőbb osztályaiban, amelyeken hivatott orvospedagégusok többek között arra hív­ják fel a tanulókat, hogy azok marad­janak meg bátran a teljes nemi abstinen­­tia/mellett2., az egyetemeken tétes­sék lehetővé oly előadások tartása, a­­mely a nemi betegségek leküzdését tár­gyalják s "Küzdelem a nemi betegségek ellen" című magántanári tantárgy vé­tetvén fel, ezeknek hallgatása a Páz­mány Péter-tudományegyetem theologiai fakultásának kivételével az összes fa­kultások bal Igatói számára kötelezővé tétessék. Tekintetes Kar ! Ez a kérdés nem olyan egyszerű és könnyen kezelhető, amint ezt a nevezett egyesület - kéréséről ítélve - hiszi. Ellenkezőleg, úgy bio- . logiai, mint ethikai és pedagógiai szem­pontból egyike a legbonyolultabb és leg­kényesebb problémáknak. Hogy a nemi abstinentiának a nemd kérdések leküzdé­se szempontjából nagy fontossága van s hogy az abstinenti fl/az egyetlen eszköz, amely lehetővé teszi a nemi betegségek leküzdését, ez nyilvánvaló. De az absti­­nentiára való nevelés kérdése^olyan bo­nyolult és messze ágazó probléma, hogy ezt csak orvosokból, ethikusokból, pe­dagógusokból álló bizottság a 1 a posy és körültekintő munkálatai alapjyn_ lehet esetleg megoldani. Ezért tisztelettel ajánljuk a vallás­os közoktatásügyi Miniszter úrnak, hogy a felvetett kérdésben csak egy ilyen bi­zottság munkálata alapján méltóztassék a kérdés eldöntését megkísérelni." A Kar az előterjesztést elfogadja és « álláspontját közli a tekintetes Ta­náccsal. 1

Next

/
Thumbnails
Contents