Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged
1933. december 14. IV. rendes ülése
30 _g_ Egyetemi Élelmezési Akcióhoz Karunk is csatlakozott. 180. sz. A ket>. Quaestura 42/1933-34• számmal közölte tandíjhátrálékos hallgatóink névsorát. Elnök jelenti, hogy ezeket a hallgatókat a tandíj "befizetésére felszólította s erre többen be is fizették tandíjukat. Jelenleg 12 hallgatónk van még hátralékban. Tudomásúl szolgál 181. sz. A Földrajzi Intézet 78-1/1933-34. fö.i. számmal bejelentette, hogy jogkari hallgatók folyó évi november hó 29-én délután 2 és 3 óra között a Földrajzi Intézet előadótermének padjaiból - a magukkal hozott franciakulccsal - a padok felső lapjainak rögzítésére szolgáló anyás-csavarokat lecsavarták és azokat elvitték; egyben intézkedés megtételét kérte a további rongálások meggátlása érdekében azzal, hogy tanukkal, rongálás idejére vonatkozó adatokkal az Intézet tansegédszemélyzete szolgálhat . Elnök jelenti, hogy a padok megjavítását azonnal elrendelte s egyben a Földrajzi Intézet igazgatóját a rendelkezésre álló adatok Írásbeli közlésére kérte fel. Elnök a Földrajzi Intézet 13-án megkül-Tudomásúl szolgál.