Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1929-1930, Szeged
1929. október 29. II. rendes ülése
második helyen jelöli. Végül elnök dr. Mester Jánosnak a T3I. helyen való jelölésére vonatkozó eleiedéi javaslatra rendeli el a szavazást. A szavazás eredményeként Leadat ott 12 szavazatból 7 igen, 1 nem és 4 üres lap volt s ennek alapján a áar dr.Mester Jánost a harmadik helyen jelöli. A szavazati eredményeket Összefoglalva a dókán kihirdeti, hogy a kar a II. philosophiai tanszékre pályázók közül első helyen dr. Somogyi Józsefet, második helyen dr. Bognár Cecilt és harmadik helyen dr. Mester Jánost jelöli. Időközben- a kari ülésre raggérkezJ.. dr. Schmidt- iiem ik uy . r. tanár-. 77.sz. Az elnök bemutatja a II. paedagogi ai tanszékbizottság legutóbbi értekezletének jegyzőkönyvét s ennek ala tkján felkéri dr. Huszti József uy.r. tanárt, az említett tanszékbizottság előadóját, hogy a Bizottság által elfogadott előadói jelentését teljes egészében ismertesse. br.Huszti József előadó felolvassa jelentését, melyben ajánlja,hogy a három pályázó közöl kettő jelöltessék a II. paedagogi ai rendes tanszékre, éspedig: T. helyen dr. Vnrkonyi Hildebrand, TI. helyen dr. Mester János,-