Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
tani. Meg van róla győződve, hogy a Kar ugyanúgy elfogadta volna azt a szabályt is, amelyet Haynal professzor hozott tudomásunkra. Ne haragudjék tehát Berde professzor, mert ha annak idején ő már az utóbbi szabályra hivatkozott volna, nem érte volna sérelem. Annau Ernő: Az adjunktura kérdését nem csak a szaktanár tudja eldönteni, hanem ahhoz a többi tanár is hozzá tud szólani. A szelekció szükséges. Ámbár ilyen módon adódhatik hiba de az sohasem készakarva csúszik be. Sérelem Berde professzort nem érhette, mert jelöltje tudományos szelekció utján került háttérbe. Haranghy Lás zló: Tudományos munka fontosságára mutat rá, s dr. Réthyfctudományos múltja s eddigi szolgálata alapján jelölte. Berde professzor szóban forgó jelöltje ebből a szempontból dr, Réthy Aladár mögött áll. Réthy Aladárt a kettős intézetben tudományos munkája alapján is alkalmasnak tartja. Az adjunktura betöltésében egy hónap időt adott, több halasztást nem adhat mert, úgy sem produkálnánk ezalatt semmi újabb szempotot azért jelentette már egy hónappal előbb dr. Prievara távozását, hogy módjában álljon mindenkinek jelöltet állitani, de ezt dr. Berde tanár ur sem tette meg. ö köszönettel elfogadja a Kar bármilyen határozatát, és ajánlja, hogy Berde professzor most terjessze elő, akit akar. Miskolczy Dezső: A rávonatkozó hivatkozásra válaszolva előadja, hogy Darabos dr. távozása folytán megürült adjunktura betöltése esetében a kiküldött bizottság a szóbajövő jelölteket