Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár

6 'ni ján hozta és terjesztette fel a VKM- urhoz s minthogy, ezek az indokok még a is fennállanak, javasolom, mondja ki a Kar annak; a szükséges­ségét, hogy a gyermekklinikával kapcsolatban fertőző osztályt akár a jelenlegi épületben, akár másutt, de minden körülmények között fel kell állitani, mert ennek hijján nem tökéletes az orvosképzés és teljesen lehetetlen gyermekgyógyá­szatból a szakorvos-képzés; tehát tanulmányi és nemzeti érdek a fer­tőző osztály létesítése. Ennek leszögezése után mondja ki a Kar, hogy elsősorban a gyógy­­szerismereti tanszék elhelyezését kivánja az emlitett épületben, an­nak előrebocsájtásával, hogy ez az elhelyezés is csak egészen ideiglen­­nes lehet, mert a gyermekklinika épülete jelenlegi állapotában a gyógyszerismereti tanszék elhelye­zésére nem megfelelő, annak az el­helyezése csak kifejezetten szükség~ meeoldás lehet. Egyébként is az épület átalakitása^vizvezetékekkel, gázzal és villannyal való felszere­lése bizonyára olyan tetemes költ­séggel járna, hogy meggondolandó lenne az, vájjon nem volna-e cél­szerű az eredeti elgondolásnak meg­i; ■ - ... a mii rf; . Q , . r a .Iryy i:t n­­vi'a a. • ■ . 1 ‘ ■ :: .f. i . a ; ' ■ O O felelően az egyetemi gyógyszertár­hoz egy uj épületszárny építésével a kérdést véglegesen megoldani. Kolozsvár, 194-d január hó 26. Dr. Méhes s.k. egyetemi ny.r.tanár Móritz Dénes hozzászólása: '’Tekintetes Tanári Testület ! Azt hiszem felesleges hangsú­lyozni, hogy gyermekklinikia fer­tőzőosztály nélkül el sem képzel­hető, minthogy a fertőzőbetegségek­nek kb. 2/&- része a gyermekkorba esik, másrészt pedig a gyermekkor­ban előforduló betegségek felét a fertőzőbetegségek teszik ki. Való­ban az a helyzet, hogy sem Magyar­tim11 ♦ * ■ ti- ini fos • OÖ ::'-i 3?:í A o.ej: . n " - J les a ásqáf J. ■“ * ' • i Xj o • , jb *vij • ... old pá üké •1

Next

/
Thumbnails
Contents