Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár

4 ra vonatkozólag, hogy a szóban­­forgó állást 94-3 év december vé­géig az egyetem visszakapja, Saj­nos a visszaadás eddig nem történt meg,„Ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést: Mi most a tennivaló. vitéz Berde Károly: Az adjunk­­.tura ügy miatt már akkor tiltako­zott amikor az szóbakerült, mert nem tudta megnyugvással elfogadni, hogy a Kar elveszítsen egy VII. fizetési osztályú javadalmat s helyette csak VIII. fizetési osz­tályút kapjon. Indítványára ak­­, kor a Kar megüresedett adjunktusi állásra egy adjunktust a VII. fi­zetési osztályra választottunk meg. Valóban azonban a miniszter nem erősítette meg a VII. fizeté­si osztályban az előterjesztettet azzal az indoklással, hogy "ilyen állás nincs". Kéri a dékánt, hogy folytasson le vizsgálatot, miként áll az ügy jelenleg. Szerinte az egyetemről javadalmat kivinni a ' * ’ - * fakultás előzetes tudomása nélkül szokatlan dolog, ha ez mégis meg­történt akkor a dékán kérjen or­voslást. byergyay Árpád: Mint akkori dékán utal arra, hogy neki a mi­nisztérium illetékes referense a VII. fizetési osztály vissza­adására vonatkozólag határozott Ígéretet tett. Dékán bejelenti, hogy mindent el fog követni, hogy az ügy tisz­r táztassék, és orvosoltassék. A Kar I;íaranghy László előter­jesztését egyhangúlag elfogadja. 2. 194-3-44 tanév II. félévi tan­rendtervezet jóváhagyása. 2. pont szerint a Vallás- és Közoktatás­ügyi Miniszter 1943-44 tanév II. felére szóló tanrendtervezetet jó­váhagyólag tudomásul vette. Miskolczy Dezső bejelenti,

Next

/
Thumbnails
Contents